Coffee Time

A “Z” generáció nyírhatja ki a Facebookot

Az Y generáció sok mindenért felelős, de a Facebookot a Z generáció teheti tönkre.

A játékszabályokat viszont biztosan megváltoztatja.

 

Az Y generáció okolható számos amerikai iparág, többek között az áruházak, a vendéglők és a papírszalvéta hanyatlásáért. De a közösségi médiában már egy újabb generáció, a Z változtatja meg a játékszabályokat. 

Az 1995 és a 2000-es évek közepe között születettek egészen másképp állnak hozzá a közösségi oldalakhoz, mint a korábbi generációk.  Piper Jaffray felmérés eredményei szerint a Facebookot kedvelő tinik aránya 4 százalékponttal csökkent 2016 óta, most 9 százalékon áll. 

 

A tizenévesek 47 százalékának a kedvenc platformja már a Snapchat, bár tavaly még csak a 35 százalékuk érzett így. Az Instagramot 24 százalékuk preferálja most is. 

Az eMarketer piackutató úgy becsülte szeptemberben, hogy a 12 és 17 év közötti felhasználók száma 3,4 százalékra, azaz 14,5 millióra esik. 

„Tizen- és huszonévesek vándorlását látjuk az Instagram és a Snapchat felé” – mondta Oscar Orozco, az eMarketer vezető elemzője. 

Ez a két platform ugyanis jobban illeszkedik ezeknek a generációknak a kommunikációs igényeihez, jobban kihasználják a vizuális tartalmakat. A Facebookon maradó Z generációsok egyébként egyre kevesebbet használják a platformot, alig jelentkeznek be és ritkán aktívak. 

A rossz eredmények ellenére a Facebook továbbra is a legnépszerűbb közösségi oldal az USA-ban, és mivel egyben az Instagram tulajdonosa is, nem lesz túl kemény a hanyatló felhasználói bázis miatti anyagi veszteség. 

Az azonban biztos, hogy a Z generáció a jövőben még több borsot tör a Facebook orra alá. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!